A stevia és a cukorbetegség

Ha cukorbetegségben szenvedünk, akkor bizony sok esetben le kell mondanunk a hagyományos desszertekről, mivel csak így lehetünk képesek fenntaratni a vércukorszintünket. A stevia azonban erre is megoldást jelenthet, hiszen ez az édesítőszer jól használható az alacsony kalóriatartalmú, illetve a cukormentes élelmiszerekben és italokban, illetve része lehet a cukorbetegek egészséges táplálkozásának.

stevia

A zöld út

2008-ban a steviát az FDA biztonságosnak nyilvánította és jóváhagyta a használatát mint adalékanyag és édesítőszer. Az American Diabetes Association is egyetért abban, hogy a stevia teljesen biztonságos a cukorbetegek számára, sőt egészséges is, mivel nem emeli meg a vércukorszintjüket. A University of Nebraska-Lincoln Extension beszámol arról, hogy a steviaát Paraguayban már évszázadok óta nagyfokú biztonságossággal alkalmazzák. Japánban a 70-es évek óta, Brazíliában pedig a 80-as évektől kezdve használják a steviát a diabetikus termékek előállításában. Jelenleg a steviát szerte a világon használják a cukorbetegeknek készített édességekben, a legnagyobb exportőr jelenleg Kína.

Amit a tudomány kimond…

Egy 2004-es tanulmány, ami a Metabolism lapban jelent meg, arról számol be, hogy azoknak a résztvevőknek, akik 2-es típusú cukorbetegségben szenvedtek és megettek 1 gramm steviát az étkezés után, alacsonyabb volt a vércukorszintjük, mint azoknak, akik nem fogyasztottak ebből az édesítőszerből. 2013-ban a Journal of Diabetes and Its Complications egyik tanulmánya azt találta, hogy a stevia a diabéteszes patkányoknál nemcsak az alcsonyabb vércukorszint elérésében segített, hanem csökkentette a májban és a vesében felhalmozódott károkat is. Az eddigi megállapítások és vizsgálatok tehát egyértelműen rávilágítanak arra, hogy a stevia igen ígéretes a cukorbetegség kezelésében vagy szinten tartásában.

Plusz előnyök

A stevia növény különböző vitaminokat és ásványi anyagokat is tartalma, beleértve a krómot és a magnéziumot. A króm segít fenntartani a normális glükóz metabolizmust, a magnézium pedig az inzulin toleranciát növeli.

Termékek cukorbetegeknek

Stevia szárítotttealevél 50 g

Stevia szárított tealevél 50 g

Szárított levél. Teához és otthoni patikai készítmények elkészítéséhez.

Ár: 1445 Ft
Megnézem

Multi 4U Eritrit 1000g

Multi 4U Eritrit 1000g

Nulla kalóriás, növényi eredetű, természetes édesítőszer. Glikémiás indexe 0, nem emeli meg az inzulin- és vércukorszintet.

Ár: 2495 Ft
Megnézem
Újdonság

Interherb Diatoncukorkontroll kapszula 60db

Interherb Diaton cukorkontroll kapszula 60db

Kapormagolajat, vitaminokat és krómot tartalmazó étrend-kiegészítő a normál vércukorszint fenntartására. 

Ár: 3730 Ft
Megnézem
Még nem érkezett értékelés. Légy te az első!